Paradicsomos káposzta recept


A magyarok viszonylag kevés főzeléket fogyasztanak, pedig az igen egészséges. Ennek egyik oka, hogy az iskolai menzán a főzelék – amúgy nagyon helyesen – igen gyakran előkerül, csak sajnos annak minősége olyan, hogy elveszi a gyerekek kedvét a főzelékektől. Az egyik ilyen kincs a paradicsomos káposzta.

A paradicsomos káposzta nem igazi főzelék, bár általában a főzelékek közé sorolják. Igazából elrontani nem lehet, de ahhoz, hogy jól sikerüljön, két dologra feltétlenül szükség van. A jó minőségű (lehetőleg házi) paradicsomra és a friss káposztára.

Hogyan készítsük?

Először is a káposzta külső leveleit szedjük le, és vágjuk ki a torzsáját. Ezt követően vágjuk csíkokra a káposztát. Ha megvagyunk, jöhet a hagyma. Kockázzuk fel apró darabokra és olajon, vagy zsíron kinek-kinek ízlése szerint pirítsuk meg, amíg üveges nem lesz.

Ha ezzel megvagyunk, mehet rá a káposzta, fűszerpaprika és ízlés szerint a többi fűszer: a só, a kömény, esetleg a bors.

Ezt követően öntsd rá a paradicsomlevet és hagyd párolódni az egészet nagyjából 20 percig, közben nézd meg, hogy megpuhult-e a káposzta. Ha igen, akkor kész is vagy, még egy kis cukor kell bele, ízlés szerint, és máris kész a paradicsomos káposzta.

Gyakran szoktak hozzá húst is készíteni, vagy virslit, esetleg főtt tojást. Így sokkal kiadósabb. Próbáld ki te is!

A recept forrása:  a recepneked.hu