Az antik népek számos olyan dologban hittek, melyben ma már a többség nem igen: ilyen volt például az is, hogy az alvilág urait le kell kenyerezni valamivel ahhoz, hogy beengedjék a halott szerettünk lelkét a túlvilágba. Az egyiptomiak mindenféle kincset halmoztak fel éppen ezen okból, a görögök pedig érméket raktak a halottak szemére, hogy az alvilág révésze elfogadja az útért cserébe. De nem álltak itt meg a görögök, és szó szerint a “lekenyerezés” aktusát is bevetették, ugyanis mézeskalácsot tettek a halott mellé, hogy biztosan beengedjék majd a megfelelő helyre.
Az édes sütinek ezt a múltját persze nem igen ismerjük ma már, és előszeretettel sütjük belőle a kis formákat, a kis házakat, fellógatjuk a fánkra, és díszítjük őket, még akkor is, ha egyébként nem szeretjük az ízüket. Személy szerint én például kevés dolgot utálok annyira, mint a mézeskalácsot, mégis majdnem minden évben elkészítem ezt a “nyalánkságot”, csak mert hagyomány, és mert élvezet sütni.
Ettől függetlenül furcsa belegondolni, hogy mennyire más volt az eredeti jelentősége ennek a sütinek, és hogy igazából milyen szerepet is tulajdonítottak neki őseink.
