Élénkülő belföldi fuvarozás


A belföldi fuvarozás legnagyobb része a közutakon zajlik, míg a vasúti szállítmányozás tendenciája egyre inkább csökkent az utóbbi évtizedekben. Nemzetközi vonatkozásban más a helyzet, itt jelen van a vízi és a légi szállítás és országonként, kontinensenként az arányok igen eltérőek. A megnövekedett fuvarozási igények számos következménnyel járnak, az iparág dinamikusan növekszik, egyre több fuvarozó cég jön létre, az árak is egyre versenyképesebbek és az árú is gyorsabban jut el a célállomásba. Ezen kívül a negatív hatások is érzékelhetők, az egyre nagyobb környezetszennyezés mellett a közutak állapota is gyorsan rongálódik, ezért gyakrabban szükséges azok rendbetétele, felújítása. Az állandó zsúfoltság is jellemző, többek között ezért is fontos a pályák, a forgalmas utak szélesítése, több sáv kiépítése. A bővítést, a korszerűsítést minden esetben az igények megnövekedése vonja maga után. Az utóbbi időben egyre inkább szabályozták a fuvarozást, néhol tilos hétvégente kamionnal közlekedni és van olyan hely, ahova megszüntették a behajtást. Ugyanakkor a közúti forgalom hatékonyságának a folyamatos növelése is nagyon fontos, mivel itt kezdődik és fejeződik be mindenfajta fuvarozás, legyen szó akár vasúti, vagy légi, esetleg vízi szállításról. A belföldi fuvarozás valósággal szárnyal, a gyorsaság, precizitás jellemző rá, ma már minden bonyolult helyzet megoldható, a nagy volumen egyáltalán nem akadály, sőt a veszélyes hulladékot vagy a fagyasztott árut is eredményesen juttatják el bárhová.